Ugrás a fő tartalomra

NOL.hu: Faddi per egy holtágért

Ungár Tamás írása. Lubickolok a faddi Duna-holtágban. A víz remek, a mélyzöld nádassal övezett folyó látványa lélekbűvölő.


Megértem, hogy harc dúl a holtágért. Érdemes érte küzdeni.

A viaskodás nyolc éve kezdődött. A történet talán legavatottabb ismerője a faddi képviselő-testület demokrata fórumos tagja, a paksi atomerőműben sugármentesítőként dolgozó Fülöp János. A 47 esztendős faddi származású férfitől megtudom, hogy a tizenkét kilométer hosszú holtág a Duna szabályozásakor keletkezett. A hetvenes évektől népszerű pihenőhellyé vált ez az érintetlen szépségű, vízparti táj. Több helyütt üdülőtelkeket mértek ki, ahol a tulajdonosok takaros hétvégi házakat emeltek, s kertjeik gondozásában szinte vetélkedtek egymással. A holtág a pecások paradicsomának számított, strandok nyíltak, s jól érezték itt magukat a fürdőzők és a vízi sportok kedvelői.

1992-ben a négy és félezer lelkes Fadd község önkormányzata a Tolna megyei vagyonátadó bizottságnál igényt nyújtott be a holtágra. Ám akkor a tulajdoni lapokból kiderült, hogy a holtág negyede, mintegy három kilométernyi folyószakasz nem az állam, hanem a helyi Lenin téesz tulajdonában van. Fadd a vagyonátadó bizottságtól megkapta a holtág állam által birtokolt darabját, a téesz kezében lévőt viszont nem tudta megszerezni. Később a holtágnak ezt a téesz által birtokolt darabját a földkiadó bizottság bevonta abba a földalapba, amiből kielégítették a részarány-tulajdonosok igényeit. 1994-ben négy ember birtokába került a holtág eme, három kilométeres szakasza.

Fülöp János úgy véli: Fadd határában egy roppant trükkös részaránytulajdon-kiadás történt. Hiszen a holtág egy 50 hektáros táblának volt a része. A táblából kilenc hektár volt a holtág két partján futó erdő és nádas, 41 hektár pedig a szabad vízfelület. Ez a 41 hektár - mint művelés alól kivont terület - nulla aranykoronás értékkel szerepelt a földkiadó bizottság földkönyvében. Így az 50 hektáros táblához rendkívül olcsón jutott hozzá a négy tulajdonos. Ugyanakkor, ha az új tulajdonosok felparcellázzák és üdülőtelkekként értékesítik a folyóparti földet, akkor könnyedén zsebre vághatnak 150-200 millió forintot - állítja Fülöp János, sőt az uniós csatlakozás után még ennél is sokkal többet érhet ez a terület. A képviselő, miközben erről elmélkedik, elmosolyodik:

- Az se véletlen, hogy kik kapták meg a faddi holtágnak ezt a szakaszát - ironizál Fülöp. - Tulajdonos lett itt a megyei Teszöv akkori titkára, aki egyben a helyi földkiadó bizottság elnöke is volt. Rajta kívül holtághoz jutott a Lenin téesz elnöke, a szövetkezet főkönyvelője, valamint a téesz földügyeket intéző vezetője. Mindez 1994 októberében történt.

Fadd önkormányzata nem nyugodott bele a fentiekbe, és panasszal élt a Földművelésügyi Minisztériumnál. A tárca a Legfőbb Ügyészséghez fordult, s utóbbi a szekszárdi ügyészséget bízta meg a faddi holtág-privatizáció jogszerűségének kivizsgálásával. Az ügyészségi kutakodás 1997-ben egyértelműen kimondta, hogy a "termőföldnek nem minősülő, aranykorona-érték nélküli területek részarány-tulajdonba adása törvénysértő". Az ügyészség azt is megállapította, hogy a földhivatalnak meg kellett volna akadályoznia ezt a törvénysértést.

Mindezek ellenére az ügyészség már nem helyezhette hatályon kívül a földkiadó bizottság jogsértő határozatát, mivel több mint egy év eltelt a határozat megszületése óta, s a földtulajdonosok - az ügyészség szerint - jóhiszeműen szerezték meg a holtágat.

Ezek után Fadd önkormányzata pert indított a holtágért. Az elsőfokú ítélet - várhatóan - ősszel vagy jövő tavasszal születhet meg. Persze, egy fellebbezés még évekig késleltetheti a jogerős döntést, s a holtág vitatatott szakaszán, továbbá annak közelében a per befejezéséig nincs mód semmilyen beruházásra, építkezésre, fejlesztésre.

Faddon mostanság Dobos István helyzete a legkínosabb. A 62 éves - s Fülöp Jánoshoz hasonlóan tősgyökeres faddi - férfi volt a községi földkiadó bizottság elnöke. Vagyis az általa elnökölt bizottság asszisztált ahhoz az ügyészség által feltárt jogsértéshez, aminek eredményeképp a részaránytulajdonba bevonták a Duna-holtágat is. Ráadásul ebből a földből jutott a bizottság elnökének is. A helyzet kínosságát fokozza, hogy Dobos István is tagja a faddi képviselő-testületnek. Így a település - többek között - az egyik képviselőjétől akarja visszaperelni a holtágat.

Az agrármérnök végzettségű Dobos István nyugodt hangon bizonygatja: ők négyen tényleg jóhiszeműen és politikai támogatás nélkül jutottak a vízparti táblához és a holtághoz.

Közbevetőleg megjegyzem: a helyiek közül ezt sokan kétségbe vonják, s azt mondják, nem lehet véletlen, hogy épp négy korábbi vezető lett a haszonélvezője a földkiadó bizottság törvénysérté-sének. A faddiak úgy gondolják, hogy négyen közösen találták ki a taktikát a holtág megszerzésére.

- Ez nem fedi a valóságot - utasítja el a feltevést Dobos István. - Mi négyen nem voltunk megállapodásban, és teljesen véletlen, hogy éppen mi kértük azt a táblát, aminek része a holtág. Majd a bíróság dönt, hogy jogszerűen szereztük-e meg a holtágat. Egyébként mi négyen készek vagyunk maradéktalanul együttműködni az önkormányzattal a holtág hasznosításának dolgában. Erről megállapodást kötöttünk a községgel még 1998-ban. Alaptalan a félelem, hogy mi be akarjuk keríteni a holtág általunk birtokolt szakaszát, és kitiltjuk onnan a horgászokat, a fürdőzőket és a csónakázókat. Mi ilyet sosem tennénk. Ennek ellenére folyamatosan támadnak minket. Úgy érzem, mindezt az irigység táplálja.

Nem kétséges, hogy az irigység erős mozgatóerő, ám az is elképzelhető: az irigykedők indulatát az igazság erősíti. A Fülöp János által megmutatott táskányi dokumentum is az irigyek igazát látszik alátámasztani. Abból kiderül, hogy amikor a holtág négy gazdája 1994-ben be akarta jegyezni a földhivatalban a tulajdonszerzést, akkor a szekszárdi földhivatal ezt a kérést aggályosnak ítélte. A megyei földhivatal is megállapította, hogy valószínűleg jogsértés történt, ám arra a következtetésre jutott, hogy a hivatalnak a regisztrálás a feladata, nem pedig a tulajdonjog-változás jogcímének vizsgálata.

Az önkormányzat által felkért jogászok szerint ez utóbbi jogértelmezés nem állja meg a helyét. Ha ugyanis a földhivatal észleli, hogy a tulajdoni bejegyzés alapját képező határozat jogsértő, akkor erről a határozathozatal előtt köteles értesíteni az ügyészséget. A földhivatal ezt elmulasztotta megtenni 1994-ben.

S hogy miért volt jogsértő a holtág tulajdonváltozása? Ennek törvényi indoklása egyszerűen csak ennyi: a természetes vizek - és a Duna-holtág annak számít - nem vonhatók ki az állami tulajdonból. Erre az illetékes vízügyi igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság is figyelmeztette a Tolna Megyei Földhivatalt 1995-ben. Teljesen hatástalanul.

Mellesleg ezen a ponton fel kell tennünk egy kérdést: beszélhetünk-e jóhiszemű tulajdonszerzésről a faddi holtág esetében? Hiszen a természetes vizek tulajdonlása állami monopólium. Ahogy a földben található ásványi anyagok és energiaforrások is az állam kizárólagos tulajdonát képezik. Ha valaki Magyarországon a földje mélyén olajat vagy vasércet talál, akkor azt birtokba veheti-e - úgymond - jóhiszeműen? A válasz egyértelmű: nem.

Akkor viszont miről szól a faddi holtág nyolc éve húzódó ügye?

Lubickolok a faddi Duna-holtágban. A víz remek, a táj lélekbűvölő.

Érdemes érte küzdeni.

forrás (forrás backup)

Kapcsolódó írások

Tilos fürdeni Domboriban, ideiglenesen bezártak a nyilvános strandok

A strandőri szolgálat és az elsősegély szolgálat a fürdési tilalom ideje alatt szünetel. A fürdési tilalom ideje alatt fokozott rendőri jelenlétre kell számítani, aki megszegi a tilalmat, a rend őrei felszólíthatják és akár büntethetik is azt, aki nem tartja be a tilalmat. Legkorábban szerdán vehetnek újból mintát a holtág strandjairól. Az Enterococcus koncentráció ja a megengedett érték ( 300 ) feletti, az I. strandon 787, a II. strandon 982! Mindenki vigyázzon az egészségére, a lehetséges megoldások a víz minőségének javítása érdekében folyamatban vannak. Forrás:  https://www.facebook.com/groups/155858541656164/posts/1454009978507674 Hatályos kormányrendelet a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről:  https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0800078.kor Utoljára akkor voltak hasonló strandlezárások, mikor a nagy Dunáról történt még a vízbepótlás. Egy független szakértő szerint a jelenlegi helyzetet ...

Munkásszálló lesz Domboriban? - kérdések a Paks2 beruházás kapcsán

kép: pixabay.com A Paks2 beruházás kapcsán több helyről olyan információk terjedtek, melyek a Dombori üdülőközösségét is érintik. Míg Pakson tájékoztatást kaptak az ott lakók, Dombori üdülőtelep írásos formában sem kapott előzetes információkat. Felmerült, miszerint az időközben értékesítésre került kemping és gyermektáborok területén munkásszálló kerül kialakításra. Ezzel kapcsolatban a Domboriért Egyesület az alábbi hivatalok felé küldte el kérdéseit:

Domboriban civil összefogással újítottak fel 40 éve elhanyagolt utcákat

Domboriban 12 aszfalt nélküli, zúzott köves utca található, melyek évek óta problémát jelentettek a csapadékos időszakban, és egyébként is nehezen járhatók. A Dunaág 7139 Egyesület felhívására Faddról és Tolnáról érkezett vállalkozók saját költségükön vállalták a munkálatokat, beleértve a gépmunkát, tükörkészítést, alapozást és zúzott kövezést. A tervek szerint a munkálatok húsvétra fejeződnek be. Fotó forrása: https://www.facebook.com/groups/155858541656164/permalink/1379287952646544/ A Dunaág 7139 Egyesület elnöke, Takács Anikó tájékoztatása szerint a januári csapadékos időjárás miatt több utca járhatatlanná vált Domboriban. A probléma rendszeresen visszatérő volt, hiszen a csapadék miatt több utca sáros és járhatatlan maradt. Az Egyesület segítségét Tanács Géza, a TTSZ BAU Kft. tulajdonosa ajánlotta fel, aki vállalta a munkát és zúzottkövet is felajánlott. A kezdeményezéshez csatlakozó vállalkozók és a Faddi önkormányzat segítségével a problémás utak felújítása megkezdődött. Az LF G...