Ugrás a fő tartalomra

Dunaág 7139 Egyesület közgyűlése lesz 2019. július 27-én

Kedves Tagjaink, tisztelt Domborisok! Domborisok összefogásával, Dombori érdekképviseletére 2018-ban, Domboriért Egyesület néven szervezetet alakítottunk, mely Dunaág 7139 Egyesület néven vált hivatalossá. 2019. július 27-én, szombaton 10 órai kezdettel éves közgyűlést tartunk Domboriban a volt kemping éttermében

(volt Hullám Étterem a két strand között, az evezős pályánál, fehér, üveges, rendezvényterületbe nyúló épület a víztoronynál lévő lejáróval szembeni parkoló mellett).

A közgyűlésre várjuk a tagjainkat és azokat is, akik érdeklődnek Dombori ügyei iránt és szeretnék jobban megismerni a Dunaág 7139 Egyesület terveit, tevékenységét és támogatják az üdülőtulajdonosok, helyi vállalkozók, vendégek, vagyis Domborisok összefogásával, az önkormányzati választásokon képviselőjelölttel is induló, Dombori önálló érdekképviseletének felépítését.

A közgyűlés tervezett menete:

  1. Közgyűlési tisztségviselők (pl. jegyzőkönyvvezető) megválasztása és a napirendi pontok elfogadása.
  2. Vékony Viktor elnöknek és Takács Anikó titkárnak, az egyesületünk önkormányzati képviselő jelöltjének beszámolója az egyesület eddigi tevékenységéről. Hozzászólásokat és vitákat követően szavazás a beszámoló elfogadásáról.
  3. Javaslat a következő közgyűlésig terjedő időszak munkatervére, melynek elsődleges célja, hogy Domborinak hatékony érdekképviselete legyen. Az üdülőterület életében nagy horderejű, aktuális kérdésekben, mint például az atomerőmű bővítéshez kapcsolódó fejlesztések, a volt 3-as strand területén megvalósuló beruházás, Dombori fejlesztési, működési irányainak meghatározása az útépítésektől a természetvédelmen át a rendfenntartásig, Dombori egységes álláspontjának kialakítása, melyet a következő időszakban az egyesület képviselni fog. Döntés az önerőből megvalósítandó fejlesztésekről, pl. kiskukák telepítéséről. Szavazás a munkaterv elfogadásáról.
  4. Alapszabály módosítás (pl. a képviselő jelölt állításhoz).
  5. Felügyelő Bizottság és vezetőségi tagok megválasztása.
  6. Egyebek, kérdések, válaszok, egyéni igények, problémák, ötletek összegyűjtése.

A közgyűlésen minden érvényes tagsággal rendelkező tagunk rendelkezik szavazati joggal.

Tisztelettel várjuk a tagjainkat, támogatóinkat és Domborit jobbítani szándékozó érdeklődőket!

Az egyesülethez a közgyűlésen is lehet csatlakozni.

Üdvözlettel:

Dunaág 7139 Egyesület
dunaagegyesulet@gmail.com
https://www.facebook.com/events/326232504950820/

Kapcsolódó írások

Tilos fürdeni Domboriban, ideiglenesen bezártak a nyilvános strandok

A strandőri szolgálat és az elsősegély szolgálat a fürdési tilalom ideje alatt szünetel. A fürdési tilalom ideje alatt fokozott rendőri jelenlétre kell számítani, aki megszegi a tilalmat, a rend őrei felszólíthatják és akár büntethetik is azt, aki nem tartja be a tilalmat. Legkorábban szerdán vehetnek újból mintát a holtág strandjairól. Az Enterococcus koncentráció ja a megengedett érték ( 300 ) feletti, az I. strandon 787, a II. strandon 982! Mindenki vigyázzon az egészségére, a lehetséges megoldások a víz minőségének javítása érdekében folyamatban vannak. Forrás:  https://www.facebook.com/groups/155858541656164/posts/1454009978507674 Hatályos kormányrendelet a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről:  https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0800078.kor Utoljára akkor voltak hasonló strandlezárások, mikor a nagy Dunáról történt még a vízbepótlás. Egy független szakértő szerint a jelenlegi helyzetet ...

Munkásszálló lesz Domboriban? - kérdések a Paks2 beruházás kapcsán

kép: pixabay.com A Paks2 beruházás kapcsán több helyről olyan információk terjedtek, melyek a Dombori üdülőközösségét is érintik. Míg Pakson tájékoztatást kaptak az ott lakók, Dombori üdülőtelep írásos formában sem kapott előzetes információkat. Felmerült, miszerint az időközben értékesítésre került kemping és gyermektáborok területén munkásszálló kerül kialakításra. Ezzel kapcsolatban a Domboriért Egyesület az alábbi hivatalok felé küldte el kérdéseit:

Domboriban civil összefogással újítottak fel 40 éve elhanyagolt utcákat

Domboriban 12 aszfalt nélküli, zúzott köves utca található, melyek évek óta problémát jelentettek a csapadékos időszakban, és egyébként is nehezen járhatók. A Dunaág 7139 Egyesület felhívására Faddról és Tolnáról érkezett vállalkozók saját költségükön vállalták a munkálatokat, beleértve a gépmunkát, tükörkészítést, alapozást és zúzott kövezést. A tervek szerint a munkálatok húsvétra fejeződnek be. Fotó forrása: https://www.facebook.com/groups/155858541656164/permalink/1379287952646544/ A Dunaág 7139 Egyesület elnöke, Takács Anikó tájékoztatása szerint a januári csapadékos időjárás miatt több utca járhatatlanná vált Domboriban. A probléma rendszeresen visszatérő volt, hiszen a csapadék miatt több utca sáros és járhatatlan maradt. Az Egyesület segítségét Tanács Géza, a TTSZ BAU Kft. tulajdonosa ajánlotta fel, aki vállalta a munkát és zúzottkövet is felajánlott. A kezdeményezéshez csatlakozó vállalkozók és a Faddi önkormányzat segítségével a problémás utak felújítása megkezdődött. Az LF G...