Ugrás a fő tartalomra

A strandfelújítás csúszik, az illetékesek hallgatnak

A Fadd-Dombori üdülőtelepre tervezett strandfelújítási program kapcsán próbált meg több helyről is friss és aktuális információkat megtudni Vékony Viktor üdülőtulajdonos. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatait a Facebookon osztotta meg az üdülőtulajdonosok jelenleg több mint 240 főt számláló csoportjában. Az írásból szemléztünk.

Napfelkelte Domboriban (fotó: Virág Attila, 2017)
Május 8 nap délelőttjén négy vállalkozó részvételével, Dombori gondnokának irányításával területbejárást tartottak a felújításban résztvevő strandokon. Vékony Viktor üdülőtulajdonos a helyszínen próbált meg a jelenlévőktől információt gyűjteni. A gondnokságtól és a hivataltól hiába kért eddig szóban, írásban vagy telefonon tájékoztatást, eddig nem kapott.

Sajnos, a gondnok a helyszíni érdeklődés során elküldte, nem volt hajlandó kommunikálni vele. Az egyik vállalkozóval sikerült szóba állnia, és megkérte, hogy adjon információt azzal kapcsolatban, hogy lesz-e játszótér, használható strand a nyáron. A strandberuházások fővállalkozója, Tamás István, aki ugyan nem ért rá, de pár percet rászánt Viktorra, elmondta, hogy a játszótér felújítása nem feladatuk, a parkoló, a vizesblokk és a strandok a nyári időszakban készülnek, építési terület lesz, most készül az ütemterv, amit próbálnak úgy kialakítani, hogy a nyár folyamán mindig legyen egy olyan partszakasz (valamelyik strandnak egy része) Domboriban, ahol lehet majd strandolni. A vizesblokkot átmenetileg konténerrel biztosítanak a strandolók számára.

Amennyiben jól interpretáljuk az elhangzottakat, az előzetes kiírásban vállalt 2018. június 15. napi átadás irreális, nem lesz tartható az Önkormányzat részéről. Ez azért is szomorú, mert így biztosan tovább csökken a látogatószám. Így a helyi vállalkozók, szolgáltatók biztosan rossz nyarat zárhatnak. Ezen felül a strandolni vágyók várhatóan kényelmetlenebbül, akár munkagödrök kerülgetése árán tudják csak megközelíteni majd a fürdőhelyeket. Az éjszakai fürdőzés veszélyit ne is említsük.

A tervezett röplabdapályát állítólag arrébb tervezik, hogy kevesebb fa váljon áldozatává, azonban favágások sajnos lesznek még mindenhol (strandok, parkoló). A legnagyobb közfelháborodást egyébként a fakivágások okozták eddig a strandfelújítás meghirdetése és az előkészítő munkálatok megkezdése óta. A meglévő terméskő partműveket nem újítják fel, a térkövezést ahhoz igazítják. Így várhatóan pár év múlva ismét fel kell újítani a térkövezést. Ugyanis az említett strandszakasz kövezése a karbantartás elhanyagolásával veszélyesé válhat, melynek javítása érinti majd a most kiépítésre kerülő részt is.

Vékony Viktor üdülőtulajdonos beszámolója szerint kellemetlen volt a beszélgetés, így további részletek iránt már nem érdeklődött a helyszíni bejárással foglalkozó gondnoknál és a kivitelező vállalkozás képviselőjénél. Egy órával később felkereste az üdülőtelep gondnoksági épületét, hogy ott is érdeklődjön. Új információt a gondoktól szokás szerint nem kapott (lesz-e játszóterünk, tudunk-e a nyáron strandolni, kivágják-e a fákat…?). Ezzel szemben úgy érezte, hogy számonkérésként szegezték neki azt a kérdést, miszerint ki ő, hogy információt kér. Nem hagyta magát lerázni, így azzal a válasszal kellett beérje, a gondnok azt mondta, hogy a polgármester az illetékes, aki tárt karokkal várja, majd bement az irodájába és kicsukta az üdülőtulajdonost.

Ezek után Viktor megpróbálta telefonon elérni a polgármestert. A hivatal két vezetékes számán géppel tudott csak beszélni, ami senkit sem kapcsolt, ezért elkérte ugyancsak telefonon a gondnoktól a polgármester számát. Azt a választ kapta, hogy engedélyt kér, hogy megadhassa, azonban jelenleg is a válaszra vár. Vékony Viktor a Faddi polgármestert az általa ismert telefonszámon nem tudja elérni, a hivatalos megkereséseire, leveleire és az önkormányzatnak írt e-mailekre nem válaszol.

A gondnokság előtt folytatott beszélgetés közben jött egy hölgy a piros, kötelezően használandó zsákokért. A gondnokságról elküldték, hogy csak hétvégén, a megadott időpontban veheti át. Meg kell jegyezzük, hogy külön erre fizetett alkalmazott, munkaidőben küldte el az üdülőtulajdonost. A zsákok átadása az udvariassági formulákkal és az adminisztrációval együtt sem több, mint elküldeni az üdülőtulajdonost, hogy a zsákátadás nem most van. A hölgy megpróbált reklamálni a több helyen gyűlő szeméthegyek miatt, de meg sem hallgatták. Ezt Viktor a látogatása során szóvá is tette, hogy ha valaki munkaidőben odamegy a gondnokságra, amit az üdülőtulajdonosok finanszíroznak, ahol egyébként éppen dolgoznak, akkor meg kellene a gondnokságra tartozó problémáját hallgatni és a lehetőségekhez mérten segíteni.

A gondnok szó jelentésébe talán nem nagyon kell elmélyedni, hogy megértsük a funkció és ezzel járó kötelességek lényegét.

Jelenleg a gondnokság készíti a mobil WC-k alapját, a munkások szóba álltak Viktorral. A jelek szerint még nem tiltották meg nekik, ezért sikerült megtudnia az alábbi információkat is. A területet még nem kapta meg a kivitelező, így kérdéses, hogy az eddigi munkálatokat ki fizeti, a pályázat mely költségsora fedezi a pályázaton kívüli kivitelezési feladatok elvégzését.
Ezt a nádast tavasszal az iszapig kimerték (fotó: Virág Attila, 2009)

A lakossági fórumra (2018. június 17., vasárnap, délután 14 óra, központban, a Fehér Ház Étteremben) meghívó papírokat szerencsére nem szedik le. Azonban a petíciókat igen.

Ezúton szeretnénk felhívni azon segítő szándékú támogatók figyelmét, hogy segítség Viktort a hétvégi erősebb üdülőtulajdonosi és strandlátogatói jelenlét előtt kiragasztani újra és újra a közben leszedett petíciókat, mely nyomtatható PDF változatban elérhető. (Vékony Viktor elérhetőségei erre.) Köszönjük a segítséget!

A több helyen és formában is terjesztett petíció láthatóan a gondnokságnál is elérte az ingerküszöböt, mert leszedik mindenhonnan, míg ősszel nem nyúltak hozzá.

Természetesen elképzelhető, hogy a gondnoknak rossz napja volt. Az is elképzelhető, hogy a korábbi rossz tapasztalatok ellenére Vékony Viktor üdülőtulajdonost a Faddi polgármester tényleg tárt karokkal várja és megosztja Domborira vonatkozó információit Domborival.

A helyi döntéshozatal másik meghatározó személyisége, Bényi András képviselő úr csütörtökön délután fogadja Viktort. Éppen ez előtt fog átesni Viktor az építményadó ellenőrzésen. Ahogy arról a Facebookon írt, bízik benne, hogy a találkozójuk konstruktív lesz, és előbb-utóbb a tájékoztatás is beindul. Többen kértünk információkat az önkormányzattól vagy a gondnokságtól. Eddig nem jelentkezett olyan üdülőtulajdonos a közösségünkben, aki többet meg tudott volna a strandfelújításról és az ennek kapcsán felmerült kérdésekről, akár a fakivágásról.

Hónapok alatt mindössze annyit sikerült Vékony Viktor üdülőtulajdonosnak elérnie, hogy elkezdték piszkálni és úgy látja, hogy gyakorlatilag hírzárlat van Domborira vonatkozó önkormányzati ügyekben. Ezért jogi segítséget kér a közérdekű adatok kikéréséhez, a törvénytelen és tisztességtelen, Dombori érdekeivel ellentétes folyamatok megállításához (mint például területeladások, növényzet értékesítése, erőforrásaink máshol történő hasznosítása, stb.). Jogi utat keres az érdemi párbeszéd kikényszerítéséhez is (például éves gyakoriságú, különálló településrészen kötelező közmeghallgatást 14 éve nem tartanak), valamint az üdülőtelep forrásainak Dombori érdekei mentén történő felhasználásához, átláthatóságához.

Kérjük, írja meg véleményét a bejegyzés végén, és csatlakozzon Facebook csoportunkhoz!

Kapcsolódó írások

Tilos fürdeni Domboriban, ideiglenesen bezártak a nyilvános strandok

A strandőri szolgálat és az elsősegély szolgálat a fürdési tilalom ideje alatt szünetel. A fürdési tilalom ideje alatt fokozott rendőri jelenlétre kell számítani, aki megszegi a tilalmat, a rend őrei felszólíthatják és akár büntethetik is azt, aki nem tartja be a tilalmat. Legkorábban szerdán vehetnek újból mintát a holtág strandjairól. Az Enterococcus koncentráció ja a megengedett érték ( 300 ) feletti, az I. strandon 787, a II. strandon 982! Mindenki vigyázzon az egészségére, a lehetséges megoldások a víz minőségének javítása érdekében folyamatban vannak. Forrás:  https://www.facebook.com/groups/155858541656164/posts/1454009978507674 Hatályos kormányrendelet a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről:  https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0800078.kor Utoljára akkor voltak hasonló strandlezárások, mikor a nagy Dunáról történt még a vízbepótlás. Egy független szakértő szerint a jelenlegi helyzetet ...

Munkásszálló lesz Domboriban? - kérdések a Paks2 beruházás kapcsán

kép: pixabay.com A Paks2 beruházás kapcsán több helyről olyan információk terjedtek, melyek a Dombori üdülőközösségét is érintik. Míg Pakson tájékoztatást kaptak az ott lakók, Dombori üdülőtelep írásos formában sem kapott előzetes információkat. Felmerült, miszerint az időközben értékesítésre került kemping és gyermektáborok területén munkásszálló kerül kialakításra. Ezzel kapcsolatban a Domboriért Egyesület az alábbi hivatalok felé küldte el kérdéseit:

Domboriban civil összefogással újítottak fel 40 éve elhanyagolt utcákat

Domboriban 12 aszfalt nélküli, zúzott köves utca található, melyek évek óta problémát jelentettek a csapadékos időszakban, és egyébként is nehezen járhatók. A Dunaág 7139 Egyesület felhívására Faddról és Tolnáról érkezett vállalkozók saját költségükön vállalták a munkálatokat, beleértve a gépmunkát, tükörkészítést, alapozást és zúzott kövezést. A tervek szerint a munkálatok húsvétra fejeződnek be. Fotó forrása: https://www.facebook.com/groups/155858541656164/permalink/1379287952646544/ A Dunaág 7139 Egyesület elnöke, Takács Anikó tájékoztatása szerint a januári csapadékos időjárás miatt több utca járhatatlanná vált Domboriban. A probléma rendszeresen visszatérő volt, hiszen a csapadék miatt több utca sáros és járhatatlan maradt. Az Egyesület segítségét Tanács Géza, a TTSZ BAU Kft. tulajdonosa ajánlotta fel, aki vállalta a munkát és zúzottkövet is felajánlott. A kezdeményezéshez csatlakozó vállalkozók és a Faddi önkormányzat segítségével a problémás utak felújítása megkezdődött. Az LF G...