Ugrás a fő tartalomra

Megszűnés szélén az EDE, Dombori újra összefog

A Fadd-Domboriban tartott június 17-i fórumon szép számmal vettek részt az üdülőtulajdonosok, és az Önkormányzat tisztviselői, többek között Fülöp János polgármester is képviseltették magukat. A tüzes hangulatú eseményen tizenkét pontban foglalták össze a szervezők az üdülőtelepülésért aggódók által fontosnak tartott dolgokat. Bár a polgármester úr nyitottságot mutatott, mely segítheti a célok elérését, azonban azonnali megoldásokat nem tudott kínálni. A kommunikáció javítását és a képviselet megerősítését közös célként tűzték ki a résztvevők. A helyi, Együtt Domboriért Egyesület és egyben a Fatodi Kft. vezetője, Wusching Gábor szintén nyitott volt arra, hogy az egyesületi élet újra fellendüljön. Azonban másnap jött a nem hivatalos hír, miszerint az EDE megszűnés alatt van.
Miért fontos Dombori életében az egyesület léte és sorsa? Az alapszabályból idézünk:

"Az egyesület célja Fadd-Dombori lakosainak, üdülőingatlan-tulajdonosainak, érintett vállalkozásainak összefogása egy kulturált, vonzó, minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást, szórakozást, pihenést nyújtó üdülő és lakóövezet megteremtésének elősegítése érdekében, valamint az említettek érdekeinek hatékony védelme a települési önkormányzattal való kapcsolatfelvétellel, rendszeres kapcsolattartással. A szervezeti autonómia magasabb fokát jelentő településrészi önkormányzat létrehozatala, az ezekhez szükséges eszközök, személyi, szervezeti és működési feltételek biztosításával. Hasznos kulturális, sport- és szabadidős tevékenységek, családi- és gyermekprogramok szervezése." (forrás: http://www.dombori.hu/dombori/alapszabaly.htm)

A strandfelújítások és az ezt követő fakivágások, valamint a néhol már áldatlan szemétállapot miatt pörgött fel idén tavasszal újra a közösségi élet Domboriban. Így az egyesület iránti érdeklődés is megnövekedett, hiszen céljai egybevágnak a fórumon is felsorolt pontokkal.

***

Az egyesület további létéről vagy egy új egyesület alakításáról, illetve Fülöp János polgármester úr részéről is elhangzott képviseleti lehetőség átbeszélésével kapcsolatos újabb fórum kerül megrendezésre, melyre idézzük az előző fórum főszervező, Vékony Viktor üzenetét:

Találkozunk július 1-én, vasárnap, délután 2 órakor a Fehér Ház Étteremben. Az alapvető céljainkat tartalmazó szándéknyilatkozat aláírásával elindítjuk egy új egyesület létrehozását és megbízzuk a képviselőinket, akik már a nevünkben vehetik fel a kapcsolatot az önkormányzattal. 
Az önkormányzattal az első, szervezeti szintű tárgyaláson annyira leszünk erősek, ahány aláírás kerül vasárnap a szándéknyilatkozatra, most mindannyian tehetünk azért, hogy végre képviselete lehessen Domborinak! Az egyesület létrehozásával és adminisztrációs működésével kapcsolatos feladatok (alapszabály, bejegyeztetés, pénzügyi beszámolók, stb.) elvégzését felajánlották hozzáértő Domborisok, őket vasárnap a szándéknyilatkozatban ezzel megbízzuk.  

Polgármesterrel és a Wusching Gáborral is beszéltem a napokban, mindketten előadták, hogy nyitott a képviselő-testület településrészi önkormányzat létrehozására Domboriban, ahova delegálhatunk tagokat. Pénteken reggel megyek a polgármesterhez megbeszélni a feltételeket és tájékozódni (meg még magánszemély minőségben kéregetni), a lehetőség jól hangzik, kérdés, hogy mekkora önállóságot és erőforrást kaphat egy részönkormányzat. Az EDE (egyesület) körül kialakult helyzetet a Gábor összefoglalja, vasárnap nem tud jönni, de addigra elküldi, megszűnésről döntöttek. A központi strandot 1-2 héten belül használható állapotba hozzák, WC-vel, napernyőkkel, a régi strandot elkezdték (favágások, bontások, térkő előkészítése), a toronynál lévő vizesblokk nappal nyitva, még szemetes is van a parton. Nyári fesztiválra pályázható keret felhasználatlan, EDE megszűnik (eddigi pályázó), új meg még nincsen, jelen állás szerint nem lesz nyári fesztivál. Gábor nem kíván részt venni a továbbiakban a programszervezésben sem, segítségét felajánlotta.

Mellékletként küldöm a június 17-én megtartott fórumra készített témajavaslatainkat, amit az önkormányzat is ismert, ez részletesen tartalmazza az alapvető céljainkat.

Melléklet letöltése PDF formátumban...

Üdvözlettel:
Vékony Viktor

Kapcsolódó írások

Régi fotók: Dombori, stég a Holt-Duna partján.

1982. Magyarország, Fadd-Dombori, szabadstrand, stég a Holt-Duna partján. Forrás: Fortepan

Könyvfülke megnyitó volt Domboriban

Egy mini könyvtár nyílt Domboriban. A Dunaág 7139 Egyesület szervezésében a településrész központi részén egy könyvfülkévé átalakított telefonfülkét avattak civilek. A pénzbeli hozzájáruláson túl komoly munkát végeztek a résztvevők, hiszen a fülke szállításán és kihelyezésén túl a festést és a könyvekkel feltöltést is magukra vállalták a készítők. Fotók forrása: https://www.facebook.com/groups/155858541656164/permalink/1402714410303898/ Az ötlet visszatérő téma volt Domboriban, a helyi Facebook csoportban is . Takács Anikó, az Egyesület elnöke az alábbi videóban meséli el a könyvfülke történetét, mely az avatóünnepségen készült: A könyvtárból bárki kivehet könyvet, nem baj, ha visszaviszi, de az sem, ha visz is. Bár jelenleg nagyon tele van már, így inkább a nyaralás, strandolás közben olvasni vágyókat, kicsiket és nagyokat is vár a könyvfülke.  Keresd a könyveket a 2. nagy strandnál, a kisbolt mellett balra! További képek az eseményről: https://www.facebook.com/groups/155858541656...

Régi fotók: TÁÉV Üdülő és Oktatási Központ

1982. Magyarország, Fadd-Dombori, Dunasor utca, TÁÉV Üdülő és Oktatási Központ (ma Aranypart Hotel). Forrás: Fortepan